2018-06-21

All that motorsports

Amikor úgy tűnt, hogy Michelisz Norbi számára összejöhet az első gyári győzelem, a Citroen-henger átgázolt rajta, és a gigászi küzdelem áldozatává vált. Egy 6. és egy 8. hellyel hagyta el Termas de Rio Hondót.

Előzetes ráhangoló

13909363_1354959111200160_2054361951304661018_oA hétvégén kerül megrendezésre a Túraautó Világbajnokság idei, 12. szezonjának 15-16. futama, amelyeknek az argentínai Termas de Rio Hondo pálya ad otthont. Ez az utolsó állomás, mielőtt Ázsiába vándorolna át a WTCC mezőnye.

Termasban WTCC-futamot 2013 óta rendeznek, tehát az idei lesz a 4. versenyhétvége ezen a pályán.

A pályának vannak tempósabb és kanyargósabb részei egyaránt, számos előzési lehetőséggel.

Az elmúlt évek eredményei alapján Norbinak fekszik ez a pálya, ugyanis egyszer volt már itt második, de még egy futamot sem zárt a TOP 7-en kívül.

A pontversenyben jelenleg Lopez fölényesen vezet, az argentin neve mellett 244 pont van, őt követi a 143 pontos Monteiro és a 139 pontos Catsburg. Norbi a 6., 127 egységgel.

Ami pedig a kompenzációs súlyokat illeti: a Citroen szokás szerint cipeli magával a 80 kilós betonkeverőt, a Honda 20 kilóval könnyebb francia riválisánál. Egy komolyabb diéta után ezúttal csak 50 kiló kerül be a Ladákba, míg a Chevrolet és a Volvo a gyári, 1100 kilós minimumsúlyon fog menni.
***
Mi történt az argentin versenyhétvége előtt?
 
Az átlagosnál mozgalmasabbra sikeredtek az argentin versenyhétvége előtti napok Termas de Rio Hondóban. James Thompson még egy lehetőséget kapott az All-Inkl.com Münnich Motorsporttól és az argentin Esteban Guerrieri pedig WTCC-s debütálási lehetőséget a Campos Racingtől, eközben kisebb káosz alakult ki a mezőny magyar gárdájánál, a Zengő Motorsportnál.
***
A termasi víkend előtti szerda este jött a Zengő Motorsport bejelentése, miszerint Ficza Ferencet vakbélgyulladás döntötte le a lábáról, ami miatt azonnali rutinműtétet kellett végrehajtani rajta, magyarán nem utazhatott el az idei 8. állomásra. 
 
Péntek éjszaka pedig egy váratlan bejelentés kavarta fel az állóvizet. A széria hivatalos weboldalán jelent meg a hír, miszerint a WTCC első uruguayi pilótájaként Mauricio Lambiris lesz Ficza helyettese a Zengő csapatnál Argentínában, noha korábban az egyautós felállás volt feltételezhető, de végül egy “last-minute” megállapodást követően mégiscsak két zengős Honda áll rajthoz.
Azonban pár óra múlva máris jött az újabb hír, miszerint sztornó az egész, Lambiris mégsem debütál, ugyanis miután Ficza Feri otthon maradt, a szerelőcsapat fele is hasonlóképpen tett. A megmaradt hat ember pedig nem jelentett elegendő kapacitást ahhoz, hogy a Nagy Dani autójában felmerülő műszaki hibákat orvosolják, pluszba még a másik Hondát is átnézzék – természetesen az előbbi volt előrébb a fontossági sorrendben.
Ezt a tényt pedig eléggé nehezen fogadta el Mauricio Lambiris, aki tulajdonképpen Christiano Ronaldo szintű, twitteres hisztirohamban hordta le Zengő Zoliékat a sárga földig:

“Szomorúan közlöm, hogy nem fogok részt venni az argentínai WTCC-fordulón. Rengeteg munkát fektetünk bele abba, hogy ott lehessünk a futamon, de a csapat közölte velem, hogy az autó nincs versenyre kész állapotban. Nagyot csalódtam a Zengő Motorsportban, azt hittem, hogy ennél sokkal komolyabbak. Szégyen, hogy ennyi erőfeszítés után nem tudok versenyezni…”

Jó pár óra múlva Zengő Zoli az fiawtcc.com oldalán reagált a kialakult helyzetre:

“Ez egy világbajnokság és az autónak 100 százalékban készen kell állni. Hat emberrel Argentínában nyilván Nagy Dani autója élvezi a prioritást, és ez az, amit a kezdetektől fogva magyaráztunk Mauricio menedzserének. A Vila Real-i futam után Ficza autója is bekerült a konténerbe, amelyben eljutott idáig, mi pedig betettük a garázsba. De a sebességváltó, a differenciálmű és a kardántengely leellenőrzése időbe telik. Ennyi időnk pedig korántsem volt, ráadásul Nagy Dani autója is meghibásodott, melyen a csapat tegnap este és ma reggel is dolgozott.”

***
A WTCC rajongói közönsége pedig örömhírként fogadta a hírt, miszerint újra ingyenessé vált a széria webtévéje, a WTCC Premium TV. Erről a szolgáltatásról azt kell tudni, hogy segítségével a közvetítés képe mellett számos onboard felvétel és egy épkézláb live timing is elérhető.
***
FP1: Robbantott az újonc az élen, Michelisz a 3. helyen nyitotta a hétvégét!
 
Nem kis meglepetéssel indult az idei nyolcadik versenyhétvége Termas de Rio Hondóban: az első szabadedzést több, mint 1 másodperces fölénnyel a mezőny argentin újonca, Esteban Guerrieri húzta be a lesajnált Campos-Chevrolet-vel. Igaz, ebben a tetemes fölényben benne volt az is, hogy az első 30 perces tréningen csakis ő gurulhatott pályára új gumikon, de minden bizonnyal használtakon is az élmezőnyben indított volna.
Mögötte 1.014 másodperces lemaradásban a Citroen négyszeres világbajnok versenyzője, Yvan Muller lett a második, megelőzve a hondás Michelisz Norbit, aki egy előkelő 3. hellyel indította a hétvégét.
A legjobb három mögött a ladás Gabriele Tarquini zárt negyedikként, mindössze négy ezredet verve a mögötte záró világbajnoki címvédőre, José Maria Lopezre. Norbi egyértelműen a legjobb hondás volt a nyitóedzésen, ugyanis csapattársai, Huff és Monteiro csak a 6., illetve a 9. helyen tudtak zárni. Rajtuk kívül még Thompson, Filippi és Valente fértek be a legjobb 10-be.
Nem kezdődött valami jól a hétvége a Sebastien Loeb Racing számára, ugyanis a csapat három pilótája, Tom Chilton, Mehdi Bennani és Gregoire Demoustier csak a 13., a 15. és a 16. legjobb időt tudták megfutni. De a Volvo sem fog emlékművet állítani Dahlgren 14. és Björk 18. helyének.
Nagy Dani számára pedig korántsem alakult valami jól a termasi hétvége kezdett, ugyanis még pénteken felmerült egy motorprobléma a Hondájában. S miután a szerelőcsapat egészen péntek este, sőt, még szombat reggel is a viszontagság orvoslásán ügyködött, a 18 esztendős magyar pilóta csak késve kezdhette meg az FP1-et.
Az első szabadedzés végeredménye:
  1. Esteban Guerrieri (Chevrolet) – 1:43.557
  2. Yvan Muller (Citroen) – 1:44.571
  3. Michelisz Norbert (Honda) – 1:44.595
  4. Gabriele Tarquini (Lada) – 1:44.786
  5. José Maria Lopez (Citroen) – 1:44.790
  6. Rob Huff (Honda) – 1:44.982
  7. James Thompson (Chevrolet) – 1:45.113
  8. John Filippi (Chevrolet) – 1:45.280
  9. Tiago Monteiro (Honda) – 1:45.327
  10. Hugo Valente (Lada) – 1:45.455
  11. Nick Catsburg (Lada) – 1:45.460
  12. Tom Coronel (Chevrolet) – 1:45.469
  13. Tom Chilton (Citroen) – 1:45.482
  14. Robert Dahlgren (Volvo) – 1:45.568
  15. Mehdi Bennani (Citroen) – 1:46.092
  16. Gregoire Demoustier (Citroen) – 1:46.480
  17. Nagy Dániel (Honda) – 1:47.845
  18. Thed Björk (Volvo) – 1:47.974
***
FP2: Folytatódott Guerrieri diadalmenete a második edzésen is
 
Az első tréning folyamán Guerrieri fölényes elsőségét még rákenhettük az új gumik nyújtotta előnyre. Azonban a második tréninget is a Campos ifjú argentin pilótája zárta az élen úgy, hogy már mindenki friss Yokohamákon gördülhetett pályára. Igaz, előnye már közel sem volt akkora, de még így is megverte világbajnoki címvédő honfitársát, José Maria Lopezt 139 ezreddel. Ráadásképpen 1:43.247-es ideje 3 tizeddel volt jobb annál, mint amit az első edzésen futott.
A két argentin mögött a Citroen másik versenyzője, Yvan Muller zárt harmadikként, megelőzve márkatársát, az SLR-pilóta Tom Chiltont. Utánuk két gyári hondás, Tiago Monteiro és Rob Huff következett a sorban, akik mögé Tom Coronel ért oda a ROAL-Chevrolet-vel, maga mögé utasítva a gyári Honda harmadik pilótáját, Michelisz Norbertet. A TOP 10-et két chevroletes, James Thompson és John Filippi tették teljessé.
A Lada és a Volvo újabb küzdelmes 30 percen esett túl: a két márka pilótái Catsburg – Tarquini – Valente – Dahlgren – Björk felállásban kibérelték a 12-13., valamint a 15-17. pozíciókat.
Nagy Dani számára pedig a folytatás sem alakult túl rózsásan, ugyanis csak két installációs kört tudott megtenni, mivel a munkáját váltóproblémák hátráltatták, így csak 18.-ként fért fel az eredményjelzőre.
A második szabadedzés végeredménye:
  1. Esteban Guerrieri (Chevrolet) – 1:43.247
  2. José Maria Lopez (Citroen) – 1:43.386
  3. Yvan Muller (Citroen) – 1:43.567
  4. Tom Chilton (Citroen) – 1:43.678
  5. Tiago Monteiro (Honda) – 1:43.814
  6. Rob Huff (Honda) – 1:44.013
  7. Tom Coronel (Chevrolet) – 1:44.062
  8. Michelisz Norbert (Honda) – 1:44.071
  9. James Thompson (Chevrolet) – 1:44.211
  10. John Filippi (Chevrolet) – 1:44.251
  11. Mehdi Bennani (Citroen) – 1:44.339
  12. Nick Catsburg (Lada) – 1:44.818
  13. Gabriele Tarquini (Lada) – 1:44.932
  14. Gregoire Demoustier (Citroen) – 1:45.249
  15. Hugo Valente (Lada) – 1:45.713
  16. Robert Dahlgren (Volvo) – 1:45.845
  17. Thed Björk (Volvo) – 1:46.621
  18. Nagy Dániel (Honda) – idő nélkül
***
Időmérő: Guerrieri büntetése után Lopez ölébe pottyant a pole, Michelisz második lett!
 
13925675_1354959174533487_2743915166577710518_oQ1: A 20 perces első etapban folytatódott a Lada és a Volvo szenvedése, nem nagy meglepetésre a két márka öt pilótája kiesett. Melléjük még a zengős Nagy Dani csatlakozott, aki a 18. helyen zárta a selejtezőt – egyébként nem ment rosszul, ugyanis a műszaki hibáknak köszönhetően elvesztegetett hosszú percek ellenére csak szűk 7 tizeddel volt lemaradva a Volvótól.
Ami pedig az elejét illeti: a két szabadedzés után a Q1-ben is Esteban Guerrieri volt az etalon az 1:42.993-as köridejével. Mögötte Lopez, Michelisz, Muller és Coronel zárt a legjobb ötben.
Q2: Az időmérő második felvonásában is folytatódott Guerrieri jó szereplése, igaz, ezúttal az elsőség honfitársáé, Lopezé lett. Viszont az így is elmondható, hogy az újonc argentin könnyedén jutott tovább a Q3-ba. A két helyi sztáron kívül még továbbjutott a másik Citroennel Yvan Muller, a zseniálisan teljesítő Tom Coronel a ROAL-Chevrolet-vel, valamint az időmérőt legjobb hondásként záró Michelisz Norbert.

A kiesők névsorában többek között ott vannak Norbi csapattársai, a 6. és a 8. helyen záró Huff – Monteiro páros, ahogyan nem jutott tovább a hetedikként végző Mehdi Bennani sem. Kiesett még a Sebastien Loeb Racing britje, Tom Chilton, a 10. helyével a nyitófutamra pole-t szerző John Filippi, valamint Thompson és Demoustier is.

Q3: A Q3-as szétlövésben Norbi ment ki elsőként a pályára – a hondás magyar a hibák ellenére össze tudott rakni egy, a Q2-es idejénél 1,5 tizedmásodperccel jobb, 1:43.245-ös kört. Végül ez az idő a 3. helyre volt elég, ugyanis sem Coronel, sem Muller nem tudta megelőzni őt.

Végül a két argentin gördült pályára. Lopez 1:43.044-et ment, Guerrieri pedig 1:42.857-et – ezzel elvileg a Campos-versenyzőé lett volna a pole pozíció, de végül nem így történt… Ugyanis a versenybíróság elvette Guerrieri Q3-as körét, ugyanis az újonc elkövette a legbanálisabb hibát, amit WTCC-s időmérőn el lehet követni: túl korán hagyta el a bokszutcát.

Ezzel pedig Lopez örökölte meg az első rajtkockát, míg Norbi az első sorból rajtolhat a főfutamon, a második sorból pedig Coronel és Muller. A Citroen argentin pilótája egyébként idén 5. alkalommal zárt élen időmérő edzést.

Az időmérő edzés végeredménye:

  1. José Maria Lopez (Citroen) – 1:43.044
  2. Michelisz Norbert (Honda) – 1:43.245
  3. Tom Coronel (Chevrolet) – 1:43.284
  4. Yvan Muller (Citroen) – 1:43.474
  5. Esteban Guerrieri (Chevrolet) – 1:42.857 (elvették a körét)
  6. Rob Huff (Honda)
  7. Mehdi Bennani (Citroen)
  8. Tiago Monteiro (Honda)
  9. Tom Chilton (Citroen)
  10. John Filippi (Chevrolet)
  11. James Thompson (Chevrolet)
  12. Gregoire Demoustier (Citroen)
  13. Hugo Valente (Lada)
  14. Nick Catsburg (Lada)
  15. Gabriele Tarquini (Lada)
  16. Thed Björk (Volvo)
  17. Robert Dahlgren (Volvo)
  18. Nagy Dániel (Honda)
***
MAC3: Idén ötödjére is a Honda nyerte a csapatidőfutamot
Nem sokkal az időmérő edzés után megrendezésre került a MAC3 csapatidőfutam is.
Először a Ladának kellett teljesítenie a kétkörös távot. Azonban ez korántsem sikerült problémamentesen az orosz manufaktúra számára, ugyanis Gabriele Tarquini jócskán lemaradt csapattársaitól, miután a Vestájában újra motorproblémák merültek fel, a szombat reggeli motorcsere ellenére.
Utána pedig a Honda triója volt a soros, amely kevesebb hibával és Michelisz vezetésével bejött elsőnek, 3.3 másodperccel átugorva a Ladát.
Végül a Citroenek is pályára gördültek, de a Lopez – Muller – Chilton trió a jó rajt ellenére sem tudta megverni Norbiékat. sőt, 7 tizeddel ki is kapott tőlük.
Így idén ötödjére a Hondáé lett a MAC3-győzelem, eközben a Citroen “csak” 3 győzelmet számlál, míg a Lada egyelőre még nem tudott győzedelmeskedni a csapatidőfutamon.
A MAC3 végeredménye:
  1. Honda – 3:32.872
  2. Citroen – 3:33.549
  3. Lada – 3:36.180
***
NYITÓFUTAM: Chilton először nyert futamot privát Citroennel, a Michelisz előtt célba érő Lopez volt a sztár
13962907_1354959227866815_715938203310409314_oMagyar idő szerint vasárnap este 19:15-kor vette kezdetét a fordított rajtrácsos első futam Argentínában. A pole-ból a Campos korzikai versenyzője, John Filippi indulhatott, mellőle pedig a Sebastien Loeb Racing brit pilótája, Tom Chilton rajtolhatott. Michelisz Norbi a gyári Hondával a 9., Nagy Dani a zengős Hondával pedig a 16. rajtkockát foglalhatta el a rajtrácson. Óriási meglepetésre a citroenes “Pechito” Lopez csak az utolsó helyről vághatott neki az első versenynek, ugyanis szombat éjjel a Citroen motort cserélt a címvédő autójában.
Azonban akárcsak tavaly Katarban, Filippi most sem tudott élni a pole pozíció nyújtotta előnnyel, ugyanis nem rajtolt valami jól, így az 1-es kanyarban már csak harmadikként fordult, Tom Chilton és Tiago Monteiro mögött. Igaz, pár kanyarral később a Campos korzikaija visszaszerezte a második helyet, miután a hondás portugál egy elrontott kanyar után kizökkent a ritmusából és veszített néhány pozíciót. Az első kör végén Chilton, Filippi, Huff, Muller, Monteiro, Guerrieri, Bennani, Michelisz, Coronel és Thompson volt az első tíz sorrendje.
A második körben a szombati napon bravúros teljesítményét nyújtó Esteban Guerrieri alatt váratlanul lelassult a Campos-Chevrolet, amely miatt sorra veszítette a helyezéseket. Nem sokkal később a csapat ki is hívta a depóba az argentin újoncot, aki műszaki hiba fel kellett, hogy adja hazai versenyét.
Mindeközben Filippi védte a második helyet Rob Huff-al szemben, José Maria Lopez pedig megkezdte a felzárkózást hátulról – a Citroen címvédője az 5. kört már a 9. helyen autózva kezdte meg.
A 7. körben Filippi hibázott az 1-es kanyarban, melynek köszönhetően Rob Huff el is ment mellette azonnal, majd a következő kanyarokban Muller és Monteiro is követték a 2012-es világbajnok példáját. Aztán az utolsó kanyarban Bennani is megpróbált Filippi elé keveredni, ám a próbálkozásból végül egy kisebb koccanás lett, ami miatt később a marokkói kapott egy fekete-fehér zászlót.
A kisebb kavarodás Tom Coronel tudott profitálni valamelyest, ugyanis felkapaszkodott a 6. helyig, Lopez és Michelisz Norbi elé, miközben Bennani visszaesett a 9. helyre.
A 9. körben a ROAL hollandja meg is támadta a márkatársát az 5. pozícióért, azonban ahelyett, hogy nyert volna egy pozíciót, kettőt veszített – Lopezzel és Michelisszel szemben. A következő körben pedig Lopez áthámozta magát Filippin, ezzel átvéve az 5. helyet.
A futamot végül a Sebastien Loeb Racing színeiben Tom Chilton szerezte meg, ezzel idei első sikerét aratva. A briten kívül még Rob Huff és Yvan Muller pezsgőzhettek a dobogón. Tiago Monteiro nem volt messze a dobogósoktól, de ezúttal be kellett, hogy érje a negyedik hellyel. Lopez a 18. rajtkockából indul az 5. helyig tört előre, mögötte Michelisz Norbi három pozíciót javítva lett hatodik. Coronel legjobb Chevrolet-pilótaként a hetedik helyen zárt, Bennani és Thompson előtt, míg John Filippi csak a 10. helyen zárt a pole pozíció ellenére.
A zengős Hondával Nagy Dani pedig a 15. helyen futott be. A Zengő Motorsport 18 éves versenyzője egyáltalán nem ment rosszul – magabiztosan körözött a pályán, s körönként csak 2-3 másodperceket kapott az élmenőktől. A futamon csak ketten estek ki: Valente és Guerrieri.
Az első futam végeredménye:
  1. Tom Chilton (Citroen)
  2. Rob Huff (Honda)
  3. Yvan Muller (Citroen)
  4. Tiago Monteiro (Honda)
  5. José Maria Lopez (Citroen)
  6. Michelisz Norbert (Honda)
  7. Tom Coronel (Chevrolet)
  8. Mehdi Bennani (Citroen)
  9. James Thompson (Chevrolet)
  10. John Filippi (Chevrolet)
  11. Thed Björk (Volvo)
  12. Gregoire Demoustier (Citroen)
  13. Nick Catsburg (Lada)
  14. Gabriele Tarquini (Lada)
  15. Nagy Dániel (Honda)
  16. Robert Dahlgren (Volvo)
  17. Hugo Valente (Lada) – kiesett
  18. Esteban Guerrieri (Chevrolet) – kiesett
***
FŐFUTAM: Lopez-győzelem a második futamon, miután a Citroen kicselezte a parádézó Micheliszt
13988197_1354959281200143_5541582495236675050_oNagyjából 40-45 perccel az első verseny leintése után, magyar idő szerint 20:20-kor jöhetett a második futam az argentínai Termas de Rio Hondóban. A normál rajtrácsos főversenyt José Maria Lopez kezdhette meg a pole pozícióból, Michelisz Norbi mellől, míg a második sorból Tom Coronel és Yvan Muller várhattak a piros lámpák kialvását.
A startnál pedig Michelisz Norbert remekül jött el, azonnal betette a belső ívre a Hondát Lopez mellé, s az 1-es kanyarban a magyar pilóta az argentin címvédő előtt fordult el! Eközben a 3. helyre Yvan Muller zárkózott fel, lerajtolva Tom Coronelt. Huff pedig az ötödik helyre sorolt be az első méterek után, mögötte Monteiro és Bennani volt a sorrend. Guerrieri kuplungproblémák miatt eléggé elszúrta a rajtot: az 5. helyről visszaesett nyolcadiknak.
Ezután Lopez körökön át próbálta megnehezíteni Michelisz Norbi dolgát, főleg a hátsó egyenes végén, de a hondás magyar profi módon védekezett a címvédővel szemben, az amúgy gyengébb autóval. Mindeközben “Pechitónak” hátrafelé is figyelnie kellett, ugyanis Muller helyezett rá némi nyomást, a két citroenes között kétszer is sor került pozíciócserére. Aztán Lopezt a csapatrádión megnyugtatták, hogy ne aggódjon Muller miatt, koncentráljon a győzelemre.
Norbi a 7. körig tudta feltartóztatni a Citroeneket, ekkor ugyanis a sikánnál Lopez és Muller beültették őt a hintában, ami miatt visszacsúszott a harmadik pozícióba. Pár kanyarral később Michelisznek át kellett vágnia a sikánt, miközben a Citroenekkel dulakodott. A következő kanyarnál pedig keresztbe állt Muller autója, a citroenes lecsúszott a kavicságyba, és így tett Norbi is, annak érdekében, hogy elkerülje az ütközést. Az incidens következtében a négyszeres világbajnok visszaesett ötödiknek, a magyarok kedvence pedig csak a 8. helyen tudta folytatni a versenyzést.
Ezen folyamat után sokan – többek között én is – felháborodottan szisszentek fel és agyba-főbe elkezdték szidni a Citroent a különböző közösségi portálokon és a tévéképernyők előtt, a csapattaktika alkalmazása miatt. Holott egyébként mestermunkának bizonyult – ahogy azt az Eurosport kommentátora, Lantos András is megírta a futam után, a WTCC Blogon.
Ezután az élmezőnyben már nem történt változás a pozíciók tekintetében. Lopez 2 másodperces előnnyel behúzta a hazai győzelmet, melynek révén idén hetedjére állhatott fel a dobogó legtetejére. Mögötte az idei harmadik dobogós helyezését ünneplő Tom Coronel ért célba, a dobogó legalsó fokára pedig Rob Huff állhatott fel. Monteiro újból csak negyedikként ért célba, ezzel a hátránya 117 pontosra nőtt Lopezzel szemben a bajnoki összetettben. Muller ötödik lett, az újonc Guerrieri előtt. A TOP 10-be rajtuk kívül még Bennani, Michelisz Norbi, Chilton és Filippi fértek be. Érdekesség, hogy Michelisz ezzel a második futamos nyolcadik helyével pályafutása legrosszabb termasi versenyét produkálta, eredmény szempontjából – ami a teljesítményt illeti, első osztályú munkát végzett.
Untitled-2A Zengő Motorsport színeiben Nagy Dani ezúttal is meglátta a kockás zászlót: a 17. helyen ért célba. Valente volt a futam egyedüli kiesője: a ladás egy defekt miatt állt ki 6 kör után.
Nyolc versenyhétvége után Lopez neve mellett 284 pont szerepel, ezzel 117 egységet verve Monteiróra. Muller a 160 pontjával feljött harmadiknak, csak 7 ponttal lemaradva a hondás portugáltól.
A következő versenyhétvége Motegiben kerül megrendezésre, szeptember 3-4. között.
A második futam végeredménye:
  1. José Maria Lopez (Citroen)
  2. Tom Coronel (Chevrolet)
  3. Rob Huff (Honda)
  4. Tiago Monteiro (Honda)
  5. Yvan Muller (Citroen)
  6. Esteban Guerrieri (Chevrolet)
  7. Mehdi Bennani (Citroen)
  8. Michelisz Norbert (Honda)
  9. Tom Chilton (Chevrolet)
  10. John Filippi (Chevrolet)
  11. James Thompson (Chevrolet)
  12. Nick Catsburg (Lada)
  13. Gabriele Tarquini (Lada)
  14. Thed Björk (Volvo)
  15. Gregoire Demoustier (Citroen)
  16. Robert Dahlgren (Volvo)
  17. Nagy Dániel (Honda)
  18. Hugo Valente (Lada) – kiesett
Az egyéni pontverseny állása 8 versenyhétvége után:
  1. José Maria Lopez (Citroen) – 284 pont
  2. Tiago Monteiro (Honda) – 167 pont
  3. Yvan Muller (Citroen) – 160 pont
  4. Rob Huff (Honda) – 158 pont
  5. Mehdi Bennani (Citroen) – 144 pont
  6. Michelisz Norbert (Honda) – 143 pont
  7. Nick Catsburg (Lada) – 139 pont
  8. Tom Chilton (Citroen) – 130 pont
  9. Gabriele Tarquini (Lada) – 104 pont
  10. Tom Coronel (Chevrolet) – 102 pont
  11. Hugo Valente (Lada) – 70 pont
  12. Thed Björk (Volvo) – 41 pont
  13. Fredrik Ekblom (Volvo) – 35 pont
  14. James Thompson (Chevrolet) – 24 pont
  15. Gregoire Demoustier (Citroen) – 11 pont
  16. John Filippi (Chevrolet) – 9 pont
  17. Esteban Guerrieri (Chevrolet) – 9 pont
  18. René Münnich (Chevrolet) – 2 pont
  19. Ficza Ferenc (Honda) – 2 pont
  20. Sabine Schmitz (Chevrolet) – 1 pont
  21. Robert Dahlgren (Volvo) – 0 pont
  22. Nagy Dániel (Honda) – 0 pont
Írta: Kováts Olivér [Braking News F1 – web/FB]
Egyéb , TOURING CARS , WTCC

A következő WTCR-futam: