2018-12-09

All that motorsports

Jobb hungaroringi hétvégét nem is álmodhattunk volna! Tassi Attila pályafutása első és második TCR-győzelmet hazai közönség előtt bezsebelve a pontverseny élére katapultált, miközben a M1RA előnye is tovább hízott a csapatok kiírásában.

Noha a TCR ezúttal csak a Német Túraautó Bajnokság betétsorozata volt, mégis a magyar autósport történetének eddigi egyik legóriásibb hétvégéje volt. Hiszen nem mindennap mondható el az, hogy nem kevesebb, mint nyolc magyar versenyzőt láthatunk a Hungaroringen, méghozzá egy nemzetközi bajnokság mezőnyében.

Sőt, ha a M1RA csapatánál számításba vesszük az olasz Roberto Colciago Hondáját, akkor kijelenthetjük, hogy kilenc magyar érdekeltségű autónk is volt. Colciago mellett indult az állandó csapattárs, Tassi Attila -, akivel a versenyhétvégét megelőzően lehetőségünk adódott interjút készíteni 🙂 -, valamint vendégversenyzőként Michelisz Norbert, hazánk WTCC-versenyzője.

TCR International Series Hungaroring, Hungary 16 - 18 June 2017

A képen csak hét magyar versenyzőt láthatunk. Felső sor, balról jobbra: Tóth Csaba, Jedlóczky L. Márk, Nagy Dániel, Michelisz Norbert. Alsó sor, balról jobbra: Ficza Ferenc, György Anett, Tassi Attila. Bernula István lemaradt a képről. (Fotó: TCR Media)

A Zengő Motorsport végül a sajtóhírekben megszellőztetett 5 autó helyett csak 4-et indított, sőt, kiderült, hogy tervbe sem volt igazán véve Mór Csaba indítása. Így is a Zengő Zoltán nevével fémjelzett csapatnak heroikus küzdelmet kellett vívnia azért, hogy szombatra elkészüljön a négy autóval, hiszen két SEAT darabokban volt, egy másik León, valamint Ficza KIA-ja Ausztriából érkezett meg a Hungaroringre. A SEAT-okat György Anett, Nagy Dani és Tóth Csaba vitték pályára.

A mezőnyben akadt még egy magyar kötődésű KIA Cee’d a Botka Rally Team és a többszörös suzukis bajnok, Bernula István révén. A Team Unicorse pedig a kézilabdában is szép sikereket elérő Jedlóczky L. Márknak biztosított lehetőséget egy piros Alfa Romeo Giuliettában.

Még pénteken délután kezdetét vette a hétvégi program az első szabadedzéssel. A félórás gyakorlás folyamán szinte végig verhetetlennek bizonyult Michelisz Norbi, aki a hétvégén az #59-es rajtszámú M1RA-Hondát vezette. A magyar versenyző, aki számára a WTCC magyarországi hétvégéjén nem igazán jött ki a lépés, 1:54.133-mal iskolázta le a TCR mezőnyét az FP1-en.

19113875_660243230841806_4992917756096290685_n

Fotó: TCR Media

Michelisz mögött a Lukoil Craft-Bamboo istálló spanyol versenyzője, Pepe Oriola zárt – az ex-WTCC-s lemaradása 731 ezred volt, miközben a Comtoyou Racing Audijával a harmadik pozícióban végző Frédéric Vervisch hátránya meghaladta az 1 másodpercet! Tassi Attila a negyedik helyen nyitotta a magyarországi víkendet, 1:55.670-es idővel.

Mat’o Homola zárt az ötödikként a DG Sport Compétition Opel Astrájával, megelőzve a legjobb Volkswagen-pilótaként a hatodik pozícióban végző Gianni Morbidelli (WestCoast Racing). A rutinos olasz mögött James Nash futotta meg a hetedik leggyorsabb időt a Lukoil Craft-Bamboo színeiben, a  WestCoast másik pilótája, a 16 esztendős Giacomo Altoé, illetve a legjobb Alfa Romeo-versenyzőként a kilencedik helyet megszerző Dusan Borkovic (GE-Force) előtt.

A bajnoki pontverseny éllovasai nem kezdték túl erősen a hétvégét, ugyanis a Comtoyou-Audival a címvédő Stefano Comini csak a 14. lett, miközben Roberto Colciago éppen csak befért a TOP-10-be – valószínűleg mindkettejük tempóját a ballasztsúlyok csonkították meg.

Jedlóczky L. Márk számára jól sikerült az első bevetés az Unicorse-Alfával, azt a bibit leszámítva, amikor az autóról leesett a bal első kerék – szerencsére ekkor a 17 éves magyar versenyző nem veszítette el a kontrollt, így nem sérült  komolyabban a verda.

A Leopard Racingnél ezt a gyakorlást arra használták fel, hogy bejárassák a salzburgringi bukások után az újjáépített Volkswageneket, ennek megfelelően Jean-Karl Vernay és Rob Huff a sor végén zártak.

A KIA pedig megtette az első kilométereit a nemzetközi porondon Bernula Istvánnal – a Botka Rally Team 34 esztendős versenyzője a 20. helyen végzett.

S ahogyan említettük, a Zengő Motorsport azért is kemény dolgozott, hogy szombatra elkészüljön minden – ennek megfelelően a csapat kihagyta a pénteki tréninget.

(Az első szabadedzés végeredménye)

2017-2017 Hungaroring Saturday---59 Norbert Michelisz _63

Fotó: TCR Media

Michelisz Norbi pedig átmentette a pénteki formáját a szombati második szabadedzésre: a M1RA-Hondával 1:52.860-as kört futott, 1.3 másodperccel megjavítva az FP1-es körét. 736 ezredmásodperc – összesen ennyivel előzte meg a Leopard Racing franciáját, Jean-Karl Vernay-t, akiről kiderült a víkend után, hogy a versenyhétvégét bordasérülésekkel (az nem tiszta, hogy bordatörés vagy bordarepedés) teljesítette, amelyeket még az ausztriai balesetében szenvedett el.

Tassi Attila a harmadik lett 1:53.781-gyel, megelőzve a Lukoil Craft-Bamboo Racing triumvirátusát, James Nash-t, Daniel Lloydot és Pepe Oriolát. Mögöttük a WestCoast Racing versenyzői, Gianni Morbidelli és Giacomo Altoé, illetve a hondás Jens Reno Møller és a DG Sport Compétition Opeljával Mat’o Homola tették teljessé a legjobb 10 sorrendjét.

17.06.2017 - Free Practice 2, Ferenc Ficza (HUN) KIA cee’d TCR, Zengő Motorsport

Fotó: TCR Media

Ezúttal nem mentek túl jól az Alfa Romeók – a márka legjobbja noha ismét a GE-Force szerb óriása, Dusan Borkovic lett, de csak a 13. legjobb idővel. Mindeközben folytatódott a szenvedés az élmenőknek: Comini a 19., Colciago pedig csak a 21. lett.

Immár pályára gördült a Zengő Motorsport is: Nagy Dani a 18., György Anett a 24. lett. Ficza Feri noha pályára vihette a KIA-t, de a menet 5 kanyar után véget is ért, Tóth Csaba nem hagyta el a depót. Ami a többi magyar illeti: Jedlóczky L. Márk a 22. legjobb időt futotta meg, megelőzve Bernula István Botka-KIA-ját.

(A második szabadedzés végeredménye)

Q1: A kvalifikáció első szakasza volt az első esemény a hétvége folyamán, amikor meg tudták előzni Michelisz. Ez Jean-Karl Vernay-nak sikerült egy 1:53.030-as körrel, amely közel két tizeddel volt lassabb Michelisz ideje, tehát csak spórolt a magyar versenyző, aki 1:53.209-es idővel zárt a Q1-et. (Igaz, Norbinak volt egy 1:52.847-es köre is, ám a pályahatárok be nem tartása miatt ezt az időt a stewardok törölték, ahogyan tették azt sok másik versenyző esetében. Ezzel például meg is dőlt Pepe Oriola azon állítása (vagy inkább rinyálása), miszerint a hondásokat egyszer sem büntették meg az időmérő folyamán, miközben őt vagy Lloydot igen.) Tassi Attila 1:53.347-tel a harmadik helyen jutott tovább a Q2-be, megelőzve Oriolát, Altoét, Lloydot, Homolát, Huffot, Møllert, Colciagót, Morbidellit és Paulsent.

Számos toppilótának nem jött össze a továbbjutás, mint például Nash-nek, Vervisch-nek, Kajaia-nak, Comininek és Borkovicnak, akik a 13., a 14., a 16., a 17. és a 18. helyen zártak – ez pedig azt jelenti, hogy az összes Audi és az össze Alda Romeo kiesett az első 20 perc után.

A magyar érdekeltségek közül Nagy Dani a 15. lett, Bernula István a 20., Jedlóczky L. Márk a 21., Ficza Ferenc a 22., György Anett a 23., Tóth Csaba pedig a 25. helyen zárt.

Q2: A 10 perces második szakaszt nagyjából félidőnél piros zászlóval meg kellett szakítani, ugyanis a célegyenes végén Jens Reno Møller igencsak csúnyán összetörte a Hondáját – a dán versenyző nagyon hirtelen veszítette el a tapadást, valamint az autó feletti uralmát, s onnantól kezdve már csak utas volt.

A piros zászló bemutatása előtt Mat’o Homola vezette az edzést 1:53.495-tel, ám nagyon hamar visszaszorult a negyedik pozícióba. S ha ez nem lett volna elég a szlováknak, még ezt a helyezést is elveszítette, mert technikai szabálytalanság miatt a stewardok diszkvalifikálták.

19149376_660743190791810_4773873645949802147_n


Fotó: TCR Media

Michelisz Norbi pedig ellentmondást nem tűrően szerezte meg a pole-t egy 1:52.740-es körrel, s kis híján összejött a M1RA 1-2. Tassi Attila 1:53.406-os ideje révén, ám 42 ezreddel befurakodott a két magyar közé Vernay a Leopard-Volkswagennel.

A második sorba még Pepe Oriola ért oda, megelőzve a harmadik M1RA-Hondát az ötödik helyre behozó Roberto Colciagót, valamint Rob Huff-ot. Nagyon szépen ment a norvég Stian Paulsen, aki a tavalyi SEAT-tal a 7. lett az időmérőn, megelőzve a WestCoast istálló párosát (Morbidelli, Altoé), valamint a balesetező Jens Reno Møllert, aki az incidens ellenére megszerezte a fordított rajtrácsos pole-t a második futamra.

Daniel Lloyd végül mért kör nélkül zárta a Q2-t a 11. helyen, miután a stewardok sorozatos pályaelhagyások miatt törölték a brit TCR-újonc idejét.

(Az időmérő edzés végeredménye)

Az első futamon noha Norbi indult az élről, a szabadedzések folyamán elfelejtett rajtgyakorlatokat tartani, emiatt nem sikerült 100 százalékosan jól eljönnie. Ellenben, Tassi Attila puskagolyó módjára lőtt ki a harmadik rajtkockából, a célegyenes végén már Michelisz és Vernay is a #9-es számú Honda Civic mögött volt – utóbbinak az első körben már a harmadik pozíció megtartásáért is komolyan védekeznie kellett Colciagóval és Oriolával szemben.

A futam ezután túl nagy eseményekkel már nem szolgált, kisebb parázscsaták alakultak ki a mezőny második felében, illetve az élen álló két M1RA-Honda miatt izgulhattunk nagyon.

Tassi Attila pedig hibátlan vezetéssel teljesítette a 14 körös távot, így őt intette le elsőként a kockás zászló, és ezzel megszerezte pályafutása első győzelmét a TCR Nemzetközi Szériában! Michelisz Norbi kitűnő hátvédje volt Tassinak, és bejött másodiknak, Vernay előtt.

19149444_661070844092378_7717219404891000557_n

Fotó: TCR Media

A Leopard Racing franciája mögött a M1RA olasz versenyzője, Roberto Colciago kapta meg a kockás zászlót, megelőzve a Lukoil Craft-Bamboo Racing három versenyzőjét, Pepe Oriolát, Daniel Lloydot és James Nash-t. A TOP-10-be még a két WestCoast-Volkswagen (Altoé, Morbidelli) és Mat’o Homola fért be – utóbbi úgy, hogy a mezőny végéről zárkózott fel a DG Sport Compétition Opel Astrájával!

Kétség kívül nem sikerült jól a futam a Comtoyou Racing számára, hiszen a bajnoki címért pariban lévő Stefano Comini csak a 12. lett, Vervisch pedig kiesett.

A belga audis pilótán kívül idejekorán ért véget a verseny még Dusan Borkovic, Rob Huff, Stian Paulsen és Duncan Ende számára. Bernula István a Botka Rally Team KIA-jával a rajtrácsra való felállásig nem jutott el, váltóproblémák miatt.

S ahogyan az kiderült cikkünk korábbi bekezdéseiből, a M1RA-sokon és Bernulán kívül még számos magyar képviseltette magát a mezőnyben. Közülük Nagy Dani zárt a legelőrébb a Zengő-SEAT-tal a 15. pozícióban, 3 másodperccel megelőzve Jedlóczky L. Márk Alfa Romeóját. A Zengő Motorsport részéről még a SEAT-os versenyzők, György Anett és Tóth Csaba tehát, a 18. és a 20. helyen érték célba, kettejük között pedig Ficza Feri zárt a KIA-val.

(Az első futam végeredménye)

Amilyen simán zajlott az első futam, annyira bonyolultan kezdődött a második, ugyanis az 1-es kanyar és némi lökdösődés után a mezőny összehozott egy jó kis tömegbukást, amelyben csúnyán megsérült Davit Kajaia GE-Force-Alfa Romeója, Gianni Morbidelli WestCoast-Volkswagenje, illetve Daniel Lloyd Bamboo-SEAT-ja. A baleset miatt az első kör végén máris bejött a biztonsági autó, amely a 4. kör elejéig a mezőny előtt maradt.

De ne szaladjunk ennyire előre, ejtsünk még néhány szót a rajtról. Jens Reno Møller, aki az időmérős 10. helye révén megszerezte a fordított rajtrácsos pole-t, valószínűleg a TCR történetének egyik, ha nem a legjobb reakcióidejét produkálta – mindenesetre a rajt után nem volt veszélyben a hondás dán elsősége. Tassi Attila pedig egy szintén fenomenális indulással a 8. rajtpozícióból előretört a 3. helyre!

Az akciók az ötödik körben folytatódtak, amikor Michelisz megelőzte a norvég Paulsent a hatodik helyért, egy körrel később pedig Tassi Attila nyert egy pozíciót: Altoét utasította maga mögé, átvéve a második a pozíciót!

A verseny középső etapjában a 11. helyért zajlott egy izgalmas küzdelem Comini, Huff és Homola között, amely során több kontakt is történt. Végül a svájci címvédő nyerte a csatát, aki végül a 10. lett, miután csapattársa, Vervisch törött kerékaggyal kiállni kényszerült a versenyből.

Mindeközben, a 11. körben Tassi megelőzte Møllert az első helyért, majd az azt követő körökben Oriola zárkózott fel másodiknak, Altoé és Møller megelőzésével.

19146231_661119020754227_3906084021549674180_n

Fotó: TCR Media

Azonban Oriola már nem tudta megállítani Tassi Attilát, aki behúzta pályafutása második győzelmét is a TCR-ben! A túraautós bajnokság történetében pedig Ő lett a harmadik olyan versenyző, aki egy versenyhétvége mindkét versenyét meg tudta nyerni! Ez korábban Gianni Morbidellinek és Pepe Oriolának sikerült – előbbinek a 2015-ös monzai hétvégén, utóbbinak pedig a 2016-os bahreinin. A spanyol versenyző bejött másodiknak, aki mögött Jens Reno Møller pályafutása első dobogós helyezésére tett szert.

Giacomo Altoé, a WestCoast Racing 16 éves olasz versenyzője egy 4. hely formájában szintén karrierje eddigi legjobb eredményét érte el, megelőzve a M1RA tapasztaltabb versenyzőit, Roberto Colciagót és Michelisz Norbit – utóbbival az egész verseny alatt nem tudott mit kezdeni Jean-Karl Vernay ismét, aki emiatt be kellett, hogy érje a 7. pozícióval. Stian Paulsen hősies küzdelemmel megszerezte pályafutása első pontjait, megelőzve James Nash-t, és az utolsó pontot elcsípő Cominit.

A többi magyar közül Ficza a 14. lett, Jedlóczky L. Márk, Bernula István, György Anett és Tóth Csaba előtt.

(A második futam végeredménye)

A bajnokságban pedig nagyon jól állunk magyar szempontból, ugyanis a két teljes szezonos M1RA-s, tehát Tassi Attila és Roberto Colciago vezeti a bajnokságot 151, illetve 145 ponttal. Mögöttük Vernay a harmadik 138 egységgel, megelőzve a 126 pontos Cominit és a 109 egységet számláló Oriolát. A konstruktőriben meg immár megnyugtató előnyre tett szert a M1RA a maga 308 egységével, a 229 pontos Lukoil Craft-Bamboo Racing előtt.

Július 7-9. között, az oschersleben-i pályán fog folytatódni a bajnoki sorozat.

Szöveg: Kováts Olivér

Egyéb , TCR , TOURING CARS

A következő WTCR-futam: