2018-04-19

All that motorsports

Sőt! Közúti versenyzett Ferrarival – a szocializmusban.

P1270158A Hungaroring Classic nem a versenyzőkről szólt, hanem az autókról és az időutazásról. Pedig egy ilyen esemény szegényebb lenne valami veterán profi nélkül, mert bár hálásak lehetünk a gyűjtő gazdag (milliárdos?) öreguraknak, akik nem a garázsban hagyják porosodni és rozsdásodni ereklyéiket és az enyészet helyett inkább egy elmért féktávot akarnak drágaságaik végpontjaként nyugtázni, de ha már olyan nevek díszelegnek az autókon, mint Derek Bell, Bobby Rahal, T. Boutsen vagy épp M. Schumacher, akkor azért el kéne valaki hozzájuk fogható személyesen is a hétvége indulói között.

S noha voltak páran a nem kutyaütő, profibb közegből, az olyanok, mint Augas, Haupt, Kelleners és Seiler, nem hiába csak egy Csiki Gábor nevű számítógép memóriájából ugranak be egy spontán nevezési lista átböngészés után. Persze az úrvezetők között is akadtak érdekes nevek, többek között pl. az óragyáras Mille család. Viszont volt egy név, aki Bobby Rahal korábbi autójával és Derek Bell Le Mans-i 24 órás győzelmeinek számával rendelkezve szintén felbukkant a nevezési listán: Emuanale Pirro.

P1250618A közvetlen és kedélyes olasznak szómenése támadt, 2-3-szor is történt az, hogy az utolsó pillanatban jutott eszébe még valami, sőt, az egyik legjobb válasza csak a következő kérdés feltevése után ugrott be neki. Az 5x-ös Le Mans győztessel beszélgettünk mindenről: F1, túraautók, ő szóba hozta a GT-t, aztán elülhetetlen volt az endurance, Magyarország és ez a hétvége, de a városi pályák, a sztorizás és szingapúri bíróként a rajtbaleset se maradhattak ki. Egy kérdést fel sem kellett tenni, mert a nagy monológjai közepette már válaszolt is. Az átlagos – hasonló kérdésszámú – interjúk kb. dupláját töltöttük együtt, mögöttünk már feltartva egy tucat rajongót és újságírót. De őt ez nem zavarta – legnagyobb szerencsénkre!

P1270119Bakay Botond: Emanuele, ráérsz most egy interjúra?

Emanuele Pirro: Persze, örömmel! Angolul, ugye? (mosolyog)

BB: Hát nem is magyarul… (nevetünk) Mivel ez egy historic hétvége, ahol megelevenedik a történelem, emlékezzünk a múltra! Háromszor már jártál a Hungaroringen, még a korábbi két vonalvezetésén az F1-gyel, sőt újoncként itt érted el szezonbéli legjobb eredményed. Mesélj erről az időszakról!

EP: Igen. Amikor erre az időszakra visszagondolok, ami elsőként eszembe jut, az az, hogy milyen nehéz végigcsinálni egy GP hétvégét. A nagy leszorító erő és a sok váltás igen megterhelő fizikailag. A mai autókat talán könnyebb kezelni, de sokkal komplexebbek, több mindenre kell figyelni a vezetésen kívül és hétvégéből is 5-6-tal több van. A legszebb emlékem az F1-ből talán az utolsó futamom, amikor 7. lettem a Dallara-Judd-dal. Ez azért nagy szó, mert csak az elérhetetlen nagyok értek be előttünk. Kicsiként megvertük a középcsapatokat, mi lettünk a best of the rest. Már az időmérő is erős volt, de nem ennyire.

BB: Mit gondolsz a Hungaroringről és Magyarországról?

P1290859EP: Miután kikerültem az F1-ből sokáig nem jártam itt, de pár évvel ezelőtt aztán visszatértem F1-es és F3-as versenybíróként. Szeretem ezt a helyet, mert rengeteg szenvedély árad az itteni rajongókból. Ahogy tapasztaltam, az átlagosnál jobban hozzáértőek, ezért pedig jó érzés itt versenyezni. Ezt a mai srácok is folyton hangoztatják, és nem csak kedvességből. Nem utolsó sorban pedig mindig kihívást jelent a pálya, még akkor is, ha sokat mentél rajta.

BB: Van valami konkrétan Magyarországhoz kötődő történeted?

EP: Igen! (már emeli a hangját és lelkesül) Még a régi F1-es időkből maradt ez meg. Vasárnap este mindig van egy másik verseny: kiérni a reptérre. Mi ezt komolyan vettük. Olasz csapatként Ferrarik voltak a céges autóink. Kaptunk ugyan rendőri felvezetést is, de „egy picit” (mosolyog)… hogy is mondjam… (nevet) szóval némileg gyorsabban mentünk a kelleténél! Más idők voltak… – zár egy mosollyal.

BB: És hát a szocializmusban Ferrarit se nagyon láthatott a magyar… Térjünk át másra. Manapság csak a sprintversenyekről szól a valódi túraautózás (WTCC, TCR, BTCC, stb), de neked még volt szerencséd indulni pár endurance-en a ’80-as években…

P1250545EP: Igen, azok is más idők voltak. Nagyon szeretem az endurance-t, mert az az IGAZI csapatmunka. Folyamatosan a toppon kell lenned, végig kiegyensúlyozottan. Összetettebb, mint egy rövid futam. Ahogy mondod, túraautókkal kezdtem hosszútávúzni, talán Spában indultam először. Sok két főt igénylő versenyen vettem részt akkoriban. Azért is szerettem ezt, mert mindig kiváló váltótársakat kaptam, akikkel jó érzés volt együtt dolgozni. Ha pedig jó érzéssel, 100%-osan bízva kollégádban ülsz be az autóba, az nagy előny, élvezetessé teszi a futamot és a csapatdinamikát is elősegíti. Ha ez nincs meg, akkor borul a dolog: nem érzed magad jól, rosszabb esetben a társaddal sincs meg összhang és ez kihat a formádra.

BB: Említetted a kiváló csapattársaidat. Az első WTCC szezonhoz is volt némi közöd…

EP: Igen, igen! Pont ezt akartam kiemelni! A régi BMW-s időkben talán pont Roberto Ravaglia-val tudtam a legjobban összedolgozni. Máig jó barátok vagyunk. Aztán az audis években már bejöttek a triók, de ki nem jönne ki jól olyanokkal, mint Frank Biela, Tom Kristensen, vagy Marco Werner? Szerencsém volt velük, csupa igazán jó társat kaptam. Mellettük az endurance nem hiába maradt meg jó mókának a profizmus mellett.

BB: Egy legendás kategória hiányzik ezen hétvége programjából, mégpedig a Super Touring. Hasonlítsd össze ezt a ’80-as évekkel! Mennyire különböztek az autók?

P2230378EP: Nem nagyon. Ami inkább különbözött tőlük az az akkoriban csúcson lévő DTM az ETCC megszűnése után. A túraautózás már a ’80-as években is sok gyártót vonzott, mégsem mentek el a túltechnikázott autók felé, ezzel jó versenyeket hoztak a futamok. Ezt akarták átmenteni a Super Toruinggal, ami sikerült is, de az igazi aranykoruk szerintem csak akkor jött el, amikor a DTM már túlságosan drágává, túl gyorssá és túraautókhoz mérten túl kifinomulttá vált. (A DTM az ETCC megszűnése után feltuningolta a korábbi szabályrendszert. – a szerk.) Meg is szűnt a sorozat pár évre, de ezzel a problémával máig küzdenek. És közben a háttérben a gyárakat szintén kezdte bevonzani az olcsóbb, keményebb versenyzést is megengedő, sok bajnokságba nevezhető autók versenyeztetése. A mai TCR-rel ellentétben viszont nem volt kizárva a jelenlétük és ezzel egy újabb igazán szép időszak köszöntött be. Az autókat élvezet volt vezetni és a sok gyár miatt a legjobb versenyzők kaptak lehetőséget, ami igazán komoly küzdelmeket, kihívásokat hozott! Mindkét érára nagyon élvezetes időszakként gondolok…

BB: A következő kérdés trükkös, mint tárgyának pályái. Mi volt nehezebb: kis csapattal pontot szerezni Monacóban, vagy kétszer egymásután nyerni Makaóban? (2004-ig a Guia Race egy futam volt, a WTCC jöttével lett duplaforduló. – a szerk.)

EP: Talán Makaó. Mint mondtam, az F1-ből az a 7. helyem a legjobb emlékem. A monacói pontszerzés kicsit mázlis volt, sok kiesőt hozott a Nagydíj és kevésbé értük el erőből a pontot, mint a későbbi 7. helyet. Bár a makaói győzelmeim együtt rövidebbek egy monacói futamnál.

BB: És melyiket tartod nehezebb pályának? Van kedvenc?

P2230372EP: (nagyon elgondolkozik) Ehm… Makaót jobban szeretem. Ha egy kört nézünk, akkor hosszabb, ebből adódóan nehezebb is. És bár sokat megy a pálya főutakon, a legszűkebb részei és a szerpentinek szűkebbek Monacónál. Ráadásul emiatt ingadozik a tempó is, hol nagyon gyors, hogy nagyon lassú. Ez Monacóban kevésbé jellemző, jobban rá tudsz hangolódni, mint a folytonos tempóváltásokra, de hosszabb végigcsinálni magát a versenyt. Amúgy szeretek minden utcai pályát. Monaco talán a legnépszerűbb, maga a történelem, minden kis apró részéhez kötődik valami sztori és ezért különleges, ha ott versenyezhetsz. Makaó viszont önmagában is szuperkülönleges pálya és hely. Szóval az a kedvencem.

BB: Hogy látod a WTCC és a WEC jövőjét? Mindkettő komoly gondokkal küzd…

EP: Ó igen, ez egy nagyon jó kérdés, köszönöm! Tagja vagyok az FIA Endurance Bizottságának, szóval részem van a most zajló folyamatban. De kezdem a túraautókkal, mert azt kérdezted hamarabb. Hosszú leszek, nem baj?

BB: Nem, belefér nyugodtan!

EP: Oké! (mosolyog) Nagyon sajnálom, hogy a WTCC feloszlott a TCR-rel, még ha nem is hivatalos módon, mint anno az IndyCar, de azért elég egyértelműen látható a neveken, szabályokon, hogy mire is értem. Van, amikor nincs szükség két kategóriára azért, mert bizonyos gyártók máshogy gondolkodnak, máshogy állnak hozzá a dolgokhoz, más a szemléletük. Tisztelet Hondának, hogy mindkettőben erős szerepet vállalnak. Manapság, a világválság idején… után? Szóval mostanság a költségek a szokottnál fontosabb tényezővé váltak. Én mindig is az olcsóbb kategóriák híve voltam. Mert hát mégis csak: a jó versenyzés az jó versenyzés, azt meg olcsón is lehet. Tehát szerintem a TCR az okosabb megoldás. A WTCC-ben az autók megdrágultak. Maga a szabályrendszer nem lenne rossz, igazi túraautók, azoknak is tűnnek (itt talán a DTM-re utalt, hogy az már nem? – a szerk.), dögösen néznek ki, ennél egzotikusabbak már nem is lehetnének és azt sem is vitatom, hogy jó lehet őket vezetni, de kevés az autó és az alkatrész. Ez túlságosan megemeli a büdzsét egy évre. Nem lehet velük máshol sem menni. Sőt, talán egy GT3-as most olcsóbb, mint egy TC1-es, de nem tudom.

P1270091Egyébként ez a folyamat része az autósport történelmének, mindig is az volt. Ha jön egy új kategória, az eleinte viszonylag olcsó, majd ahogy egyre gyorsul, úgy drágul évről évre, majd idővel eljön egy STOP és kidurran. S amikor ez eljön, akkor visszább kell lépni egyet egy másik, háttérben születő alternatívára. Ez most a TCR, de ahogy mondtam, az ETCC/DTM és a Super Touring is ilyen páros volt, meg ha már említettem a GT-t, náluk is láttuk ezt pár éve. Volt a GT1 a ’90-es évek végétől, mindenki szerette, elképesztő autók mentek ott, de aztán kitört a válság. Majd szép lassan meghalt a GT2 is, külön bajnokságuk már nincs, csak a Le Mans-hoz kapcsolódó sorozatokban mennek – tény, ott viszont virágoznak. És amikor a GT1 kezdett hanyatlani, megszületett a GT3. Évekig csak nőtt, növögetett, ma pedig már a legnépszerűbb és az FIA GT átalakulása is miattuk ment végbe. Ez amúgy amatőr kategóriának indult, de ahogy erősödött lett egyre inkább a profiké is. Nézz csak végig egy Blancpain nevezési listát. És talán a közeljövőben már létrejön majd egy GT4 is…

BB: Már van!

EP: Látod, erről beszélek! Akkor lehet a közeljövőben az is nagyobb teret kap majd, bár a GT3 kapcsán most még nem mutatkoznak aggasztó jelek…

BB: És a WEC?

P1270097EP: Igen, az egy teljesen másik sztori. A sportautózás ezen szelete mindig a technikáról szólt, ez a csúcs, erről is kell szólnia. De ezt csak akkor tudod elérni, ha a királykategória tele van erős, elkötelezett gyártókkal, akiknek fontos az itteni technikáikat az utakra is kivinni. Viszont minden szabályrendszernél kell húzni egy határt, hogy megakadályozzuk a túlköltekezést. Nem baj, ha új technológiákat fejlesztenek ki a résztvevők, de mivel a másik jobb akar lenni, több pénzt költ rá és így drágul megint minden. Ez a határ a hibrid érában nem lett meghúzva. Ezért aztán – ugyan különböző háttér okokkal – kiszálltak a gyártók. Persze itt a drágulás tényleg jelentős, a WTCC még mostani formájában is igen olcsó a WEC-hez képest.

P1290451Szerencsére azonban a Bizottság tele van kompetens és hozzáértő döntéshozókkal, ezért pár éven belül ismét szép jövő elé nézhet a sportautózás. Ez máig az egyik legjobb, leggyorsabb módja a versenyzésnek, és bár vannak itt is nehéz időszakok, túl tradicionális ahhoz, hogy a megszűnés fenyegesse és a múltból kiindulva minden átmeneti nehézségből végül valami jóval szebb napokat hozó dolog sül ki. A C csoport hanyatlása után is volt pár nehéz év, de a ’90-es évek végére ismét 5-6 gyártó versenyzett. Másrészt a Le Mans-i 24 órásnál nem hiszem, hogy túlzottan számítana az indulók kiléte. Mármint az mindig egy hihetetlen, fordulatos, emlékezetes verseny lesz, sőt talán az a legnagyobb mind közül és ez független a mezőny aktuális összetételétől vagy az érvényben lévő szabályoktól. Persze most kicsit sokkoló volt, ahogy kiszállt az Audi és váratlan, ahogy a Porsche követte őket, de biztos vagyok benne, hogy pár év múlva megint ideálisnak találják majd a Le Mans-i körülményeket a gyártók. Viszont a következő szezon két Le Mans-t is tartalmaz, ez tényleg elég izgalmas adalék, bárhogy is néz majd ki a mezőny!

BB: Ha már Le Mans, íme talán a legnehezebb kérdés: melyik a legkedvesebb győzelmed az öt Le Mans-iból? Az egyetlen!

P1260541 - kivágandóEP: (sóhajt) Ez olyan mintha azt kérdeznéd, kit szeretek jobban az öt fiam közül. Talán az első (2000) az különlegesebb, de mindhez van valami egyedi okom, hogy különleges legyen. Pl. 2002-re mesterhármasunk lett, azt sem mondhatják el sokan. Ha viszont nagyon választani kéne, akkor az elsőn kívül talán a sporttörténelmit tudnám mondani, amikor először nyertünk dízellel. Nem csak mi, hanem úgy általában Le Mans történetében bárki. Különösen motivált voltam, nagyon akartam, hogy olyat érjek el, amit előttem még soha, senkinek nem sikerült.

BB: Mondj már egy vicces, egyedi sztorit az audis LMP évekről! Lehet akár Le Mans-ból, akár az American Le Mans Series-ből is…

EP: Igen élvezetes időszak volt az, mert olyan csapat voltunk, akik jól ismertük egymást. Remek kombinációját hoztuk a versenyzésnek, a csapatmunkának és a szórakozásnak. Amerika nagyon jó versenyeket adott, mert máig sok ott a régi vágású, kanyargós, dimbes-dombos pálya, amik nagy kihívást jelentenek. Ha alkalmam adódik, szívesen kijárok még futamokra. Rengetek csodálatos és vicces sztorim van onnan, de hirtelen kiválasztani egyet se tudnék, mert amik most kapásból beugrottak… nos, nem túl mikrofonképesek… – mosolyog.

BB: Tényleg, semmi?

EP: Ehhh… (sóhajt) Szerintem, ez most így elég lesz. Rendben vagyunk nélküle! – nevet.

BB: Jól van, akkor ugorjunk a következő kérdésre. Két autóval is indulsz a hétvégén, bemutatnád őket?

EP: Igen, az egyik az egy Alfa Romeo, ami… Oké! Várj csak, mégis van egy kedves sztori! De nem Amerikából, hanem Le Mans-ból!

BB: Nem baj, halljuk!

2002 Le Mans 1280x851 (sztori)EP: Ez a 2002-eshez, a 3. győzelmemhez kötődik. A kisfiam adott nekem két tigrisfület, talán a Micimackóból, ami az ő egyik jelmeze volt. Egy kis kiegészítő segítségével ráerősíthetőek a sisakokra is, nyilván gyereksisakokra gyártották ezeket. Egyszer megnéztük, és kiderült, hogy az enyémmel is kompatibilisek. Akkor azt mondta, hogy „Apa, használd őket! Erőt és gyorsaságot adnak!” Persze nem használhattam a versenyen, az ACO nem nézte volna jó szemmel, de mivel én zárhattam a futamot, zsebre vágtam az utolsó beülésem előtt. Párszáz méter volt már csak a leintésig, a lassú csapatformációt is felvettük a többiekkel. Elővettem hát őket, gondoltam már nem lesz baj belőle. Távolról úgy tűnhetett, mintha valamit gondom lenne a sisakommal, mert folyamatosan babráltam vele, végig igazgatnom kellett, miközben a másik kezemmel vezettem. A második fül majdnem kiesett a zsebemből, de még jókor érzékeltem ezt. Szerencsére időben sikerült feltenni stabilan mindkettőt, és a célvonalat már így szeltem át. A győzelmi öklözésemről készült fotó aztán bejárta a világsajtót és a másnapi helyi magazin borítója is lett (többek között). Amikor ezt meglátta a fiam, hihetetlen boldog lett, és büszkén kiáltotta, hogy „Látod? Én megmondtam apu!”

BB: Ez tényleg jó történet, majd kikeresem a fotót!

EP: Nem lesz nehéz! (nevet) Szóval az Alfa! Nagyon szeretem ezt a kocsit, egyszerűen gyönyörű. 1969-es. Kivette a részét a sportautózás aranykorából, indult a Targa Florión is, igazi legendák vezették. Steve McQueen Le Mansjában is feltűnik egy pillanatra. Három literes, V8-as. Olyan, mint egy öreg hölgy, akit óvni kell. Aztán ott a Lola, ami már valamivel újabb, 1972-es. Ugyan csak két literes, de sokkal fürgébb és nagyon agilis. Látszik, mennyit fejlődött a sport ilyen rövid idő alatt. Pont lezajlott egy generációváltás. Óriási élmény vezetni. Konkrétan ez, ami itt van, Bobby Rahalé volt anno, aki amúgy jó barátom. Mindkét autót megtisztelő és élvezetes már vezetni is. Nem hogy még versenyezni velük!

BB: És végül – mi az álláspontod a szingapúri rajtbalesettel kapcsolatban?

EP: Láttam! Én voltam ott a versenybíró. Szóval az álláspontom csak is az lehet, ami a hivatalos döntés: versenybaleset. Senki nem hibáztatható főokozóként. Mindenki benne volt kicsit, de senki nem tette rosszul azt, amit. Végeredményben… hogy is mondjam? Szerencsétlen körülmények áldozatai lettek. A galibát három olyan apróság okozta, amit a legtöbb versenyző hasonlóképp előidézett volna az adott szituban. Mindhármuknak joga volt ott lenni, ahol voltak az összeéréskor. Inkább azért lett ez felkapva, mert jelentős kihatással bírhat a bajnokságra, de számos hasonló rajtbaleset feledésbe merült már a középmezőnyből.

Pirro és társa, az amerikai Rattazzi vigyázott is az „öreg hölgy”-re, az Alfára. Kiestek. Nem állt meg az autó, de valami nem stimmelt vele és inkább a boxba hajtva feladták a futamot. A Lolával azonban – még ha nem is túl eredményesen de – sikeresen célba értek.

Írta: Bakay Botond

Fotó: Bakay Botond, Bakay László

Egyéb , F1 , Le Mans , WEC

A következő WTCR-futam: